Joseph Prince

Joseph és Wendy Prince

Forrás: http://www.josephprince.org/about/joseph-and-wendy-prince/

Joseph Prince több mint két évtizedes szolgálatot tudhat mára a háta mögött, amely eredményeképpen a kegyelem örömhírének egyik fő szószólójaként ismerik és szeretik világszerte. Könyveivel, tanításaival valamint televíziós és egyéb média szolgálatával tömegeket ér el. Keresett és közkedvelt előadója a keresztény konferenciáknak, és nagy hatással van a nemzetközileg elismert egyházi vezetőkre is azzal, hogy megalkuvás nélkül és friss dinamizmussal hirdeti a Jézus Krisztusról szóló hamisítatlan evangéliumot.

our_ministry1-d0887b7ad1922f8990286616a39244a7Joseph Prince friss, gyakorlati és újszerű módon tárja elénk Isten Igéjét, olyan mély kijelentésekkel fűszerezve, melyek mindig Jézusra mutatnak. Humoros, dinamikus és lebilincselő stílusát a televíziónézők széles rétege is kedveli, akik rendszeresen követik a napi rendszerességgel sugárzott televíziós programját világszerte.

20120819-2

Lelkipásztorként a New Creation Church (Új Teremtés Gyülekezet) alapító tagja és vezető lelkipásztora, ahol kezdetben segédpásztorként szolgált. Vezető pásztorrá való kinevezése 1990-ben fordulópontot jelentett a gyülekezet életében, mely hihetetlen mértékű növekedést tapasztalt meg ennek eredményeként: Joseph Prince vezetése alatt a gyülekezet létszáma több mint 100-szorosára növekedett – 150-ről 31 000 főre.

JosephPrince@lakewood-2Saját gyülekezetét Jézus Krisztusban szilárd alapokra helyezve figyelme egy részét arra fordítja, hogy teljesítse azt a küldetést, amit Isten rábízott: megalkuvás nélkül és nyíltan hirdesse az egész világnak Isten érdemektől független támogatását, kedvességét és jóindulatát.

Joseph Prince vezeti a Joseph Prince Ministries nevű non-profit szolgálatot is, amely a televíziós közvetítésen és a média egyéb eszközein keresztül építi, bátorítja és ösztönzi az embereket szerte e világon a Jézus Krisztusról szóló örömhírt hirdetve. [Utóbbi posztokat önkéntes alapon tölti be, vagyis nem vesz fel ezért a szolgálattól fizetést].

Pásztorként, tanítóként, konferencia előadóként és bestseller szerzőként sok ember életét változatta és változtatja meg, megszabadítva az embereket a vallás, a bűntudat és a vádlás súlyos igájától azáltal, hogy Jézust és az Ő golgotai kereszten befejezett munkáját tárja fel.

Eltökélt szándéka, hogy bemutassa Jézust Krisztust a világ számára, és hogy segítsen az embereknek abban, hogy hogyan éljenek sikeres és győztes életet a bőséges kegyelem és az igazság ajándéka által. Szíve vágya, hogy a hívők mai generációja megértse a kegyelemre alapozott újszövetség lényegét, és felismerje, hogy Mennyei Apukánk mennyire nagyon szeret minket, mennyire gazdagon megáldott, és milyen kiemelkedően kivételezik velünk.

IMG_0318 Wendy(s)-2 Feleségével, Wendyvel és két szeretett gyermekükkel, Jessica Shaynával és Justin Daviddel élnek. Wendy a Példabeszédek 31-beli derék asszonyt testesíti meg a férje számára, aki töretlen szeretetével támogatja Josephet, valamint két gyermeküket, az Úr útjára tanítva őket. Alázatos természete, kedvessége és Isten iránti őszinte szeretete arra vezérelte Wendyt is, hogy lelkipásztori szolgálatot lásson el, és Isten rajta keresztül is sok ember életét érintette meg.